30 millió € kell az utak javítására a megyében

A megye területén rengeteg a felújításra váró út. Költségvetésünk bevételi részének 15%-át adjuk az utak javítására és karbantartására, de ez az összeg kevés. Ezért tervezünk 2012-ben más forrásokból is pénzt szerezni. Ilyen lehetőség az EU-s pályázat. Jelenleg 8 ilyen pályázatunk van 144 km-es szakaszra, aminek a társfinanszírozása (5 %) 2 millió €-ba kerül. Ebből egy van a Rimaszombati járás területén (Rimaszombat-Péterfala-Abafala), egy pedig a Losonci járásban (Losonc-Tőrincs). Természetesen ehhez jön még két sikeres EU-s pályázat az Ipoly-hidak építésére a hozzá tartozó bekötőutakkal. Jövőre újabb három EU-s pályázatot szeretnénk benyújtani a déli járások területére, ami 82 km út javítására elég. Tudnunk kell viszont, hogy bár nagyon előnyös európai forrásból javítani az utakat — mivel a teljes felújítási költségnek csak az 5%-át kell biztosítanunk a megyei költségvetésből —, nagyon kevés utat javíthatunk így. Becsléseink szerint csupán 4-5 %-át a teljes úthálózatunknak. Nem árt megjegyezni, hogy 2564 km utat kezelünk, s ha ennek kb. a 20 %-át szeretnénk felújítani — ez mutatkozik a régiók igényei alapján —, akkor muszáj kb. 30 millió €-t befektetnünk. Ez olyan nagy pénzösszeg, hogy más források után is kell néznünk. Ilyen lehetőségnek mutatkozik a banki hitel, ami nem jó megoldás, mert 17 évre eladósítja a megyét, vagy a beruházási hitel, ami a privát szféra bevonása a probléma megoldásába. Erről fogunk tárgyalni a februári közgyűlésünkön. Tudnunk kell viszont, hogy megyei képviselőként kizárólag a II. és III. osztályú utak felújításáról beszélhetek, az I. osztályú utak javítása állami kompetencia. Megyénkben 185 km ilyen út jut a déli járások területére. Sajnos, ahogy láttam a terveket, az állami fenntartású utakat érintő beruházásokat, a déli régiót kifelejtette a jelenlegi kormány. És akkor még nem beszéltem a legégetőbb problémáról, hogy mikor lesz végre a mi járásaink területén is gyorsforgalmi út! Erre a problémára mindenképpen megoldás kell!


MKP Honlap